Bejelentkezés Regisztráció
hétfő, december 6th, 2010

Megjött a Mikulás

Mikulás

Az ajándékosztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. A szintén használatos Télapó kifejezés a 20. század első harmadában keletkezhetett, már a két világháború között is használták a Mikulás szó szinonimájaként.
A Mikuláshoz köthető magyar néphagyomány a globalizáció hatására megváltozott: addig amíg a két világháború között a Mikulás alakja a mennyben élt, a gyerekeket az égből figyelte, segítői pedig manók, angyalok vagy krampuszok voltak, addig a mai fogyasztói társadalmakban egyre inkább elterjed az a nézet, hogy Mikulás, illetve országonként más-más alak, aki Mikulásunk megfelelője, a Lappföldön él, szánját rénszarvasok húzzák, a segítők pedig általában elmaradnak mellőle.

Története

Egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak és prostitúcióra kényszerülnek. Miklós myrai püspök elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Az éj leple alatt egy-egy arannyal telt erszényt tett a szegény ember ablakába. Egyes változatok szerint ezt három egymást követő éjjelen tette, mások szerint három egymást követő évben. Mindkét változat szerint az apa a harmadik alkalommal megleste az adakozót, hogy megköszönje neki az ajándékot, de Miklós azt mondta, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel.

Szent Miklós fenti legendája és december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből

álló piros csomagot tesz december 6-án. Személyesen is lehet találkozni a Mikulással. Ekkor a díszes piros ruhás, nagy fehér szakállú püspököt fekete krampuszok (valójában ördögök) kísérik, és a rossz gyerekeket ijesztgetik, virgáccsal fenyegetik vagy finoman meg is vesszőzik.

A német, protestáns területeken Mikulás megfelelője a Weihnachtsmann (von Horst Winkler von der Versschmiede) . Angolszász területeken (főleg az Amerikai Egyesült Államokban) Santa Claus néven karácsonyi ajándékhozó alakká vált Mikulás, és története szerint az Északi-sarkon lakik. A gyerekek karácsony előtt levelet küldenek neki kívánságaikkal. A Mikulás a Télapó, rénszarvas-vontatta szánjával december 25-én egy éjszaka alatt körbejárja a Földet, és a kandallóra tett zoknikba, harisnyákba apró ajándékokat helyezve lepi meg a gyerekeket, akik tejjel és süteménnyel várják. Skandináviában a sarkkörön túli vidékekhez, hagyományosan Lappföldhöz kötik alakját. A finn Mikulást Joulupukkinak hívják. A 20. században a Szovjetunióban Gyed Moroz, azaz Fagy Apó szorította háttérbe Szent Miklóst, Moszkva és Oroszország védőszentjét. Gyed Moroz újév napján hozott ajándékokat.

A Mikulás és megfelelői különféle nevei

Amerikában és Kanadában: Santa Claus
Angliában: Father Christmas
Baszkföldön: Olentzero

Brazíliában, Peruban és Spanyolországban: Papá Noel
Dániában: Sinter Klaas
Finnországban: Joulu Pukki

Franciaországban: Père Noël
Hollandiában: Kerstman, Sinterklaas, röviden:Sint
Japánban: Santa-szan (サンタさん?)
Kínában: Sengtan Laozsen (聖誕老人, pinjin:shèngdànlǎorén )
Magyarországon: Mikulás, Télapó
Marokkóban: Black Peter
Németországban: Weihnachtsmann, Nikolaus
Norvégiában: Julenissen
Olaszországban: Befana vagy Babbo Natale
Oroszországban: Gyed Moroz
Svédországban: Jultomten

Forrás: Wikipedia.hu

Ezek is érdekelhetnek még:


Kategória: Hírek

1 Hozzászólás

2010/12/06
Szekeresa

Szép hagyomány, talán a legkedvesebb egész évben, de inkább csak gyerekkorban érdekes, ahogy idősödik az ember sajnos kinő belőle és már nem kapunk ajándékot…:):(